A modern szülő egyik legnagyobb félelme, ha a gyereke azt mondja: unatkozom. Ilyenkor azonnal bűntudatunk támad, és lázasan próbálunk valamilyen értelmes elfoglaltságot, kézműveskedést vagy különórát találni a kicsiknek. Pedig a pszichológusok szerint a csendes percek és a strukturálatlan idő alapvető fontosságú a fejlődésükhöz. Nem kell minden percet hasznos tartalommal kitölteni.
A túlszervezett hétköznapok csapdája
Ma már a legtöbb gyerek naptára sűrűbb, mint egy elfoglalt cégvezetőé. Iskola után edzés, nyelvóra, zeneiskola és fejlesztő foglalkozások váltják egymást szoros menetrendben. Sokszor még a hétvégék is percre pontosan be vannak osztva családi programokkal és születésnapi zsúrokkal. Ez a feszített tempó azonban nem hagy helyet a spontaneitásnak.
A szülők gyakran úgy érzik, hogy csak akkor tesznek meg mindent a gyerekükért, ha folyamatosan ingerlik az agyukat. Félünk, hogy ha megállunk, a gyerek lemarad a versenyben vagy elpazarolja az idejét. Valójában éppen ez az állandó pörgés az, ami gátat szabhat a belső kreativitás kibontakozásának. A gyerekeknek is szükségük van mentális pihenőidőre.
Az unalom mint a kreativitás melegágya
Amikor egy gyerek nem kap készen tálalt szórakozást, kénytelen a saját belső erőforrásaihoz nyúlni. Ilyenkor születnek a legizgalmasabb játékok a nappali közepén egy üres kartondobozból. A semmittevés kényszeríti rá az elmét, hogy új utakat keressen és kitaláljon valamit. Ez a folyamat a problémamegoldó képesség alapköve. Ha mindig megmondjuk, mit csináljanak, sosem tanulják meg feltalálni magukat.
A kreatív gondolkodás nem egy gombnyomásra indul el a délutáni rajzszakkörön. Szüksége van térre és csendre, ahol a gondolatok szabadon kalandozhatnak. A kutatások szerint azok a gyerekek, akiknek van idejük elmerengni, sokkal innovatívabb ötletekkel állnak elő később. Az unalom tehát nem egy ellenség, hanem egyfajta katalizátor. Engedjük meg nekik a látszólagos semmittevést.
Gondoljunk csak vissza a saját gyerekkorunkra, amikor órákig figyeltük a hangyák vonulását a kertben. Ezek a pillanatok tanítottak meg minket a megfigyelésre és a türelemre. Nem volt szükségünk interaktív képernyőkre ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. A világ önmagában is elég érdekes, ha van időnk felfedezni.
Az önállóság felé vezető rögös út
Az unalom elviselése és leküzdése fontos érzelmi szabályozási lecke a gyerekeknek. Megtanulják, hogy nem a külvilág felelős az ő folyamatos szórakoztatásukért. Ha mindig mi ugrunk, hogy kitaláljunk valamit, akkor függővé válnak az külső ingerektől. Ez hosszú távon passzivitáshoz és a belső motiváció hiányához vezethet.
Egy önálló gyerek képes egyedül is elmélyedni egy tevékenységben anélkül, hogy percenként visszajelzést várna. Ehhez azonban át kell esnie a kezdeti frusztráción, amit a „nincs mit csinálnom” érzése okoz. Ha kibírjuk szülőként, hogy ne avatkozzunk be azonnal, fantasztikus fejlődést láthatunk. Előbb-utóbb találnak majd egy könyvet, egy elfeledett építőkockát vagy egy izgalmas bogarat a teraszon. A saját maguk által választott út mindig értékesebb, mint a ránk erőltetett feladat.
Megtanulni figyelni a belső hangokra
A csendes időszakok lehetőséget adnak a gyerekeknek arra, hogy feldolgozzák a nap eseményeit. A rengeteg iskolai és közösségi élmény után szükségük van egy kis izolációra az érzelmi egyensúlyhoz. Ilyenkor rendeződnek a fejükben a látottak és hallottak. A folyamatos zaj és ingeráradat mellett erre egyszerűen nincs lehetőségük.
Az önismeret alapjai is ezekben a nyugodt percekben fektetődnek le. Megismerik a saját gondolataikat, vágyaikat és azt, hogy mi érdekli őket igazán. Nem azt, amit a reklámok vagy a társaik sugallnak, hanem amit ők éreznek legbelül. Ez a fajta belső stabilitás segít nekik a későbbi döntéseik meghozatalában is.
A digitális világunkban a gyerekek elszoktak attól, hogy egyedül maradjanak a gondolataikkal. Amint egy kis üresjárat adódik, sokan azonnal a telefon vagy a tablet után nyúlnak. Ez azonban csak elnyomja a belső feszültséget, de nem oldja meg a problémát. A képernyőmentes unalom valójában egyfajta digitális méregtelenítés is.
Minél hamarabb barátkozik meg egy gyerek a csenddel, annál magabiztosabb felnőtt válik belőle. Nem fog félni az egyedülléttől vagy a tétlenségtől a későbbi életszakaszaiban sem. Ez egy olyan ajándék, amit csak türelemmel és bizalommal adhatunk meg nekik.
Gyakorlati tippek a semmittevés ösztönzésére
Ne féljünk nemet mondani az újabb és újabb különórákra, ha látjuk, hogy a gyerek elfáradt. Hagyjunk heti legalább két-három olyan délutánt, amikor nincs semmilyen kötött program. Teremtsünk egy biztonságos környezetet, ahol minden elérhető az alkotáshoz, de ne mi mondjuk meg, mit kezdjenek vele. Elég egy kosárnyi természetes anyag, papír, ragasztó vagy pár régi ruha a beöltözéshez. A többit bízzuk a fantáziájukra, és ne várjunk tőlük azonnali eredményt.
Amikor jön a panasz, hogy unalmas az élet, válaszoljunk nyugodtan: „Ez remek, kíváncsi vagyok, mit fogsz kitalálni!”. Ne próbáljunk ötletelni helyettük, csak adjunk nekik időt a kibontakozáshoz. Eleinte lehet, hogy lesz egy kis durrogás vagy láblógatás, de ez a folyamat része. Hamarosan látni fogjuk, ahogy felcsillan a szemük egy hirtelen jött ötlettől. A legboldogabb gyerekek nem azok, akiknek a legtöbb játéka van, hanem azok, akik tudják, hogyan játsszanak bármivel.
Végül ne felejtsük el, hogy mi magunk is példát mutatunk. Ha mi is folyton rohanunk és minden szabad percünkben a telefonunkat nyomkodjuk, ők is ezt fogják tenni. Tanuljunk meg mi is néha csak úgy lenni, a teraszon ülve nézni a naplementét vagy bambulni a semmibe. A közös semmittevés néha többet ér bármilyen drága családi programnál vagy kalandparknál.
